Prágából

A reggeli indulást megelőző éjszaka egy hunyásnyit sem aludtunk, mivel a lakásban ekkor még komoly káosz honolt. Végül már csak a jó öreg hóekés módszer vált be: válogatás nélkül tetriszeztük be a sok kacatot egy erre kijelölt kis helyiségbe. Így legalább a gépet nem késtük le, a többi most nem számít.

Egyszerűen hihetetlen, hogy a több, mint fél éve tartó folyamatos készülődés ellenére mennyire feltorlódtak a tennivalók az indulás előtti utolsó pár hétben. Ezt meg csak tetézi, hogy mindenki még külön, személyesen is el szeretne búcsúzni.

Emberek, nem tűnünk el végérvényesen, csak világpolgárok leszünk! Ma már olyan is létezik. Jövünk mi még a Ti utcátokba, sz@runk mi még a Tiszátokba! (bocsi, de ezt nem lehetett kihagyni)

Furcsa, de egyetemista korom óta nem sikerült átalvatlan éjszaka után egész nap ébren maradni, most valahogy mégis. Mondjuk a csatlakozás sem ideális, így először távolodnunk kellett a célunktól, hogy aztán ott jónéhány óra várakozást követően elkezdhessünk közeledni.

Közben azt hittem majd izgulni fogunk, hogy mi lesz hogy lesz, de ehelyett furcsa nyugalom ült rajtunk. Tegnap igazi, élő új-zélandival futottunk össze egy magyar teszkóban, most meg a reptér egyik étkezdéjének a zártláncú tévéjében megy egy színes szagos Új-Zélandról szóló természetfilm. Már meg sem lepődünk. Hamarosan úgyis minden erről szól majd.

Most még ásítunk néhányat a váróban, aztán jön az első hosszabb, tizenórás szakasz, amit hamar követ majd még egy, mielőtt újra megérinthetjük a Hosszú Fehér Felhőt.