Szigetköz

Ma reggel egy kis időre magunk mögött hagyjuk az Északi szigetet, Wellingtonnal egyetemben. Felszálltunk a reggeli kompra, hogy a Déli szigeten deleljünk.

Az InterIslander komp egy tíz emeletes monstre, ami ezerrel szeli a habokat, mégis három óra kell neki, hogy átkeljen. Wellington látképét hamar kitakarták a sziklák, majd jött a Cook szoros nagy vize, egyik oldalon távolodó, a másikon közeledő hegyekkel, végül egy órán keresztül egy keskeny Sound-ban úszott befele a teknő. Eközben a temérdek utas, mint hangyák egy felrúgott hangyabojban, fáradhatatlanul fel- s alá rohangál rajta.

Pictonban, egy kicsinyke, leginkább tranzitforgalmat bonyolító városkában értünk partot, s a csomagjaink begyűjtése után már buszoztunk is tovább az alma, barack, szőlő, citrus, és kiwiültetvények között a Déli Alpok magasztos csúcsainak irányába.

Egy idő után megint legelősre váltott a táj, és itt már jól lehetett látni, hogy a tehén-, birka-, vagy épp szarvascsordákra igazából csak a szarkák vigyáznak. A szarkák itt Új-Zélandon is fekete-fehérek, ám inkább varjúhoz hasonló alakjuk van, lévén hogy az ausztrál alfajt képviselik. Közben persze haladtunk tovább az esti szállásunk, Nelson felé.

Nelsonról már olvastam szépeket, de úgy tűnik túl sokat vártam tőle, mert így élőben nagyon kis lapos, álmos kisváros hangulata van neki. Sebaj, két éjszakára pont jó is lesz.