A végzet hegye

A mai utunk a Taupo tó partja mellett vezetett egy darabon. A tó partmenti kövein kormoránok lesték a leendő zsákmányukat, mit sem törődve a távolban magasodó vulkánokkal. Azt kell mondjam, az Északi sziget ezen régiója már majdnem felér a Déli sziget által felállított mércéhez.

A táj hamarosan gyökeresen megváltozott, ahogyan a Tongariro nemzeti parkba beléptünk. A vegetáció hamar eltűnt: bár csapadék van a környéken, a talaj a vulkanikus aktivitás miatt annyira savas, hogy csak kevés növényféle (például a tuszokfű) él meg rajta, így fáknak nyoma sincs. A tájat a három vulkáni kúp: a mai napig is aktív, mindig hófödte Ruapehu, a szabályos, csonkakúpszerű Ngauruhe, amelyet a Gyűrűk ura trilógia óta csak Végzet hegyének ismerjük, s végül a sort zárja a Tongariro.

Egy óra sem telt el, máris átalakult a táj, ezúttal birkalegelőssé, majdnem be is aludtunk birkaszámlálás közben. Több kis agrártelepülést hagytunk magunk mögött, köztük Bulls-t is, ami arról híres, hogy lakói igencsak vicces szójátékokkal ékítik boltjaikat, mint például unforgettabull (ajándékbolt), vagy a kedvencem: constabull (a rendőrörs). A táj végül megint változott egyet ahogy elértük a Kapiti partot, amely leginkább Wellington üdülőzónájaként üzemel. Kora délután végül megérkeztünk Wellingtonba.

Első ránézésre nagyon tetszik ez a város, de most csak egy éjszakát vagyunk itt, majd a Déli szigetről visszafele fogunk egy kicsit hosszabban elidőzni. Egy délutáni városnéző séta azért még belefért a mai napba, úgyhogy gyorsan kipróbáltuk a cable car-t, és lesétáltunk a botanikus kerten keresztül vissza a városba. Verőfényes napsütés, szebbnél szebb virágok, amik csak úgy ontják az illatukat, nem csoda, hogy egész belebódultunk. Kell ennél több? Igeeen, végre egy "olcsó" internet kávézó, ahova a laptopommal is csatlakozhatok. Három dollár egy órára, és a blog máris friss és üde :)