Hangi

Reggel megkezdtük a MagicBus körutunkat. Az első állomás mindjárt Aucklandben volt, ahol a Mt Eden vulkánra vitt fel minket a busz. Erről a még ma is tehénlegelőként üzemelő vulkáni kúpról gyönyörű kilátás nyílik a városra, külön érdekességképp pedig tátong még egy 50 méter mély kráter is a közepén.

Innen aztán a három órányi útra lévő Waitomo-ba mentünk, közben a dimbes-dombos farmok mellett haladva - nem kis örömömre - sok-sok pukekót számoltam meg. Waitomo-ban a világhírű Glowworm caves (világító kukacos barlangok) a látnivaló. Mivel itt már voltunk, és már írtam is róla, a részleteket most kihagynám.

Délután végül megérkeztünk Rotoruába, ahol is befizettünk még egy "Tamaki Cultural Show" nevű programra, amelynek keretében százötvenedmagunk társaságában megtekinthettünk egy korhű Maori falut, benne egy hagyományos Maori üdvözlést, hagyományos táncokat, köztük egy Hakát (ez az a szemkidüllesztős, nyelvkinyújtós, ijesztegetős tánc), végül egy edd-magad-degeszre Hangival zártunk, amihez a feltálalt ételek hagyományosan, forró kövekkel földbe ásva készültek. Na ez az a program, ami ugyan nem a legolcsóbbak közül való, mégis csak ajánlani tudom, mert egyrészt szórakoztató és érdekes, másrészt végig nagyon profin van kezelve a tömeg, így egy percig sem éreztük, hogy itt tömegturizmusról volna szó.



A faluba, majd vissza is a szervező cég saját buszaival szállított minden vendéget, ahol a szórakozásról a sofőr gondoskodott. Nehéz visszaadni a humorral fűszerezett interaktív sztorizgatást, de nem unatkoztunk, az biztos. A sofőrünk a buszt például wakának (harci kenunak) nevezte, és megtanított minket "evezni": azt kiabálta, hogy "Te Wa-ka" mire mindenki egyszerre húzott egyet képzeletbeli evezőjével, egy "ájj" szótaggal megnyomva. Meglepően erőteljes hatása van ám. Hazafele induláskor ugyanezt eljátszatta, csak akkor lelépett a fékről az evezés pillanatában, mire a busz ugrott egyet, persze közben úgy csinált, mintha éz váratlanul érte volna. Na szóval ilyen jellegű viccelődés volt.

Külön plusz volt, hogy az erdőben megbúvó faluban láttam először legyezőfarkú madarat (az angol neve fantail, majd még írok róla szépeket). Ez a kicsiny madár igazi különlegesség: fehér farktollait legyezőszerűen nyitja-csukja, közben pózol jobbra-balra, és egyik ágról a másikra ugrál, mintha csak valamit mondani akarna. Nem meglepő módon a Maorik hírnökként tisztelik.