Te Waha Point

A csodás felhőtlen, szélcsendes napsütésben nincs is szebb, mint egy vadregényes tengerpart. A Mercer bay track szépségén felbátorodva most Pihától északra, a Te Waha Point tetejére mentünk gyönyörködni.

Te Waha Point kétféleképp is megközelíthető: vagy fentről, az Anawhata road irányából a Rose Track-en, vagy alulról, Piha felől, a tengerpartról. Mi az előbbit választottuk, ahonnan egy félórás, panorámában gazdag séta vezet a dombtetőig. Az ösvény két helyen is elágazik a kicsiny, ámde festői Whites Beach irányába, ám nem engedtünk a csábításnak, mert mindkét ösvény igencsak meredeken ment lefele, nekünk pedig inkább a dombtetőn akadt napozhatnékunk. A Whites Beach amúgy a nevét gyanítom onnan kapta, hogy a partot mosó hullámok - felülről nézve - folyamatosan fehérre festik a kis öböl vizét.



Az ösvény végén, a domb tetején - nincs mit szépíteni rajta - csodás látványban volt részünk, bármerre néztünk. Délre Piha beach, Északra Whites Beach homokját mosták a felettébb hangos hullámok, míg a parton összesen tíz ember ha szaladgált. Keletre az alacsonynövésű, ám attól még sűrű zöld vegetáció által takart csipkézett sziklák, Nyugatra pedig a - most épp nyugodt vízű - nagyon kék Tasmán tenger, amíg a szem ellát.

Egy kellemes napozás után aztán visszakutyagoltunk a parkolóhoz, hazafele pedig még beugrottunk a Waitakere Ranges kellős közepén, a Piha road felső végénél elhelyezkedő Elevation nevű étterembe, ahol az Auckland-re nyíló tökéletes panorámájú teraszon kávéztunk még egyet, mert az is jó.



Nem tudom, mi lehet mostanság az időjárással, de ha már egyszer ilyen szép napos -pedig állítólag nem ez a jellemző ilyenkor - akkor a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.