Madarakat öregek otthonáért

Úgy tűnik a városok csak növekszenek, agyatlanul, s közben felemésztenek mindent, ami egy kis nyugalmat vihetne a folyamatos, monoton zakatolásba. Auckland sem tudja elkerülni ennek a trendnek a hatását, ahogy az a hírekből kiderül.

Ezúttal egy iskola melletti természetes bozótost terveznek felszámolni, hogy egy öregek otthonát építsenek oda, amely már most, a tervezőasztalról is sötét árnyat vet a környékre, amelynek lakói - érthető módon - fel vannak háborodva, hogy a béke eme kicsiny szigetét, ahol pukekó, tui, daru és jégmadár is lakik az őshonos növényvilágban, most kereskedelmi okok miatt egy még csak nem is impozáns kinézetű monstre épületegyüttesre akarják cserélni. Mindezt csak tetézi, hogy a közeli elágazásra emiatt nehezedő többletforgalom várhatóan tíz perccel hosszabbítaná meg az itt áthaladók dugóban töltött idejét.

Felmerül hát a jogos kérdés, hogy számban kifejezve mennyit taksálhat az itt lakó élővilág, a helyiek nyugalma, és az áthaladók életéből lecsípett sok-sok tíz perc összesen. És mikor jönnek már rá az okosok arra, hogy a "mindennek meg van az ára" kifejezésben az "ár" szó konkrétan nem feltétlenül egy egyszerű, számmal kifejezhető dologra utal.

Remélem végül nem kell majd a madarakat kilakoltatni, de ha mégis, a pukekókat hozzák el nekem, én majd vigyázok rájuk annak rendje és módja szerint...