2007. október 31., szerda

A világjáró kiwimadár

Valamikor mostanában lesz egy éve, hogy egy szelesebb napon egy parkolóban az autónk mellett ráleltünk egy plüss madárkára, aki nagyon meg volt szeppenve az avar közt, így pártfogásunkba vettük, és az autókban kötelezően lógós plüssfiguránk (aki történetesen egy birka) mellé raktuk, és megígértük neki, hogy hazavisszük.

Csak ezután vettem jobban szemügyre, és konstatáltam, hogy valójában e madárka egy kiwi, és van neki szép zöld kendője New Zealand felirattal. Na, szépen vagyunk, honnan kerültél te ide! Nincs mit tenni, az igéret már megvolt, akkor bizony haza kell vinni, kerül amibe kerül. Hát valahogy így jött az Új-Zélandi nyaralásunk ötlete.


Teltek a hetek, a birka meg a kiwi jól összehaverkodtak. Gondolom volt közös téma bőven. Aztán közeledett az Új-Zélandi út, és mindössze három nappal az indulás előtt, egy esős napon, barátaink voltak nálunk látogatóba, akiknek meséltem a lelenc-madarunkról, meg meg is mutattam nekik. Persze aztán a nagy felfordulásban a kis madár eltűnt, végül az utolsó parkolás helyén egy pocsolyában találtunk rá, bőrig ázva. Biztos éhes volt, és ott akart halászni az avarosban.

Na vittük is haza iziben, és épp szappanos vízzel mostam, amikor megszólalt. Először azt hittem, hogy abbéli örömében, hogy újfent rátaláltunk, aztán kiderült, hogy így fejezi ki tetszését, ha a hasát megnyomjuk.

Végül elindultunk a nagy útra. Kiwike persze frankón élvezte a potyautat, végig ott figyelt a fényképezőgép nyakpántján, nehogy bármi jóról is lemaradjon. Mi meg bementünk minden szuvenirboltba, hogy megtaláljuk a testvéreit, de csak nem akadtunk rá. Volt kisebb, nagyobb, más mintájú vagy fazonú, de egyiksem a szakasztott mása a miénknek. Végül aztán már egész a nyaralásunk végén, Christchurch-ben leltünk rá a rokonságra, de addigra már minket tekintett a családjának, így repült velünk vissza. Azóta viszont egyfolytában panaszkodik, hogy honvágya van, ezért aztán nincs mit tenni, hamarosan megyünk újra, hogy örüljön a kis vacak.

Na erre varrjatok csomót. Egy világjáró plüsskiwi, egy agitátor, aki idestova már hatvanezer kilométert repült, és még mindíg nem bír magával.

1 megjegyzés:

Secima írta...

Azért is szeretem ezt a blogot, mert itt érnek meglepetések.:) Nagyon tetszett Kiwike története.:)) És itt, Magyarországon találtok rá? Ez a sors keze, vagy a Kiwi szárnya!:)