Pukekós ablaküveg

Ha a vasárnapi pukekós szekcióban már úgyis átmentünk lakásdekorba, akkor - idén utoljára - nézzünk egy újabb gyöngyszemet.

Barry Sears egyedi ablakfestményei csodálatos új-zélandi motívumokkal emelhetik lakásunk fényét. Nem is tudnék választani a szebbnél szebb festett üvegek közül. De, mégis, azt hiszem, ez a pukekós jó lesz :)

Takahe 25 éve

Te Anau December végén nagy szülinapi partinak adott otthont: az első fogságban nevelt Takahe madár most lett negyed évszázados. S hogy ez miért nagy szám? Mindjárt két okból is.

Egyik, hogy a Takahe madarat sokáig kihaltnak hitték, s csak néhány évtizede találtak egy elszigetelt populációt. Ugyan még most is veszélyeztetett fajról van szó, de több program is foglalkozik az egyedszámuk gyarapításával.

Másik, hogy egy vadon élő Takahe mindössze 13-14 évig él, így Alpine (az ünnepeltünk neve) hivatalosan is Földünk legöregebb Takahe madara.

Az ünneplésbe kis szomorúságot vitt Alpine párjának, az idén 23 éves Bruce-nak néhány héttel ezelőtti halála. No, de fel a fejjel, még előttünk az életünk hátralevő része! Boldog születésnapot, Alpine!

Fél év nagy idő

A mai napon ünnepli feledik évfordulóját a Pukekó Kaka blog! Bámulatos, hogy rohan az idő, bár már azt is hallottam, hogy nem a napok rövidülnek, hanem az életünk. Sebaj, eggyel több ok, hogy valami maradandót alkossak :)

A kezdetek óta vezetek egy külön kis jegyzetet, ahova bevésem azokat a témákat, ötleteket, amikről írni szeretnék még, eredetileg azzal a céllal, hogy nehogy téma nélkül maradjak, de mostanra inkább az látszik, hogy a lehetséges témák egyre csak sokasodnak, miközben az archívum is növekszik. Bizony mondom, Új-Zéland egy kimeríthetetlen témakör.

Ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy hamarosan megkezdődik számunkra az "Új-Zéland: második felvonás" című valóságshow, amely az első felvonásnál lényegesen hosszabb lesz, így sokkal több élményről, infóról tudok majd első kézből beszámolni, akkor nyugodtan mondhatom, hogy lesz folytatás.

De addig is, a fél-évforduló alkalmából ezúton is köszönöm kitartó figyelmeteket és hozzászólásaitokat. Csak így tovább!

Karácsonyi kacsamentés

A karácsonyi hírek közt olvastam Linda Cooper, Christchurch-i madárbarát heroikus, három órás küzdelméről, amelynek során megmentett néhány csatornába esett kiskacsát. Az elárvult madárkák nélküle nem bírták volna sokáig. De hála neki, ehelyett egy pótmamát kaptak, és így igazi karácsonyi hepiend lett a történetből.

A nap hőse, akinek most épp minden porcikája fáj a mentéstől, elmondta, hogy egy egyszerű védőháló megvédhetné a vadvilágot az ilyen balesetektől.

Persze egyből eszembe jutott az alábbi kép, amit pár éve emailben keringett, és akkor azt hittem, hogy csak kamu. Hát nem. A kacsák nem a legkörültekintőbb szülők...

Chrissy

Nem maradhatunk Új-Zélandi nyelvlecke nélkül az ünnepek alatt sem, tanuljuk hát meg közösen a Karácsonyt, mindjárt két érintett nyelven is.


Ami a Kiwiknek a Chrissy, arra mi leginkább a Kari szót használjuk. Igen, ez a Karácsony, csak kicsinyítve. Ez a becézős dolog amúgy rendesen átszövi az új-zélandon használatos angol dialektust. A műfenyő alá is például nem ajándékok (presents), hanem ajik, azaz prezzies kerülnek.

Nem úgy a maori nyelvben, ahol nincs kecmec. Mondjuk egy pár száz éve még egymást irgalmatlanul csépelő harcos néptől ne is várjuk, hogy majd hirtelen bügyübügyülni kezd. És mivel a polinéz kultúrkörben a karácsony ismeretlen volt, a neve is inkább csak hangutánzó, Kirihimete, amit szinte ugyanúgy ejtenek ki, mint a Christmas, vagyis a Karácsony szót.

Ezúton kívánok Békés Boldog Karácsonyt minden kedves olvasómnak!

Pukekó klausz

Már a vasárnapi pukekók is érzik, hogy közel a Karácsony, ígyhát annak rendje és módja szerint felöltötték a mikulássapkájukat. Már csak a szemüveg és az ősz szakáll hiányzik, no meg a ho-ho-hó, és már meg se tudnánk mondani róluk, hogy nem ők az igazi Mikulások.

Mézeskalács Haka

Itt egy igazi Új-Zélandi Karácsonyi csemege: a Maori haka (harci tánc) mézeskalácsfigurák előadásában. Szerintem nagyon tuti, mindenkinek jó étvágyat hozzá!

Karácsonyi ének

Mārie Te Pō
Pō Mārie, Hāngū Te Pō

Mārie te pō, tapu te pō
Marino, marama
Ko te Whāea, me te Tama
Tama tino, tapu rā
Moe mai i te aio
Moe mai i te aio.

Mārie te pō, tapu te pō
Ka kite ngā hēpara
Te korōria o te rangi
Mē ngā ahera Hareruia
Kua whānau te tamaiti
E Ihu te Karaiti

Aki nem beszélne még maoriul, ez itt fent bizony a Csendes éj...

Karácsonyfadíszek

Felmerülhet a kérdés, hogy miként díszíthető fel egy hagyományos karácsonyfa Új-Zélandi módra, igényesen. Hát így:


A "Csendes Óceáni Tündérek" kollekció Új-Zéland növényei előtt tiszteleg: a Pohutukawa Tündér az Új-Zélandi karácsonyfát jelképezi, a Ponga Tündér Új-Zéland jelkép-növényét, az ezüst páfrányfát képviseli, végül a Frangipani Tündér a Polinéziában kedvelt frangipani virágot formázza.


S ha nagyobb a fa, akkor jól jöhet a "Három Maori Királyok" kollekció is. Lássuk, mit hoznak a Három Királyok Új-Zélandon: A Piros Paua Király Koru-t hoz ajándékba. A Koru egy spirituális ajándék, amely az új kezdetet, az egyéni növekedést és a harmóniát jelképezi. A Paua Király Pikorua-t hoz, amely egy csavart végtelen hurok, amely az örökké tartó barátságot és szeretetet jelképezi. A Kék Paua Király Hei Matau-t, Maori hal-horgot hoz, amely a jószerencse, a bőség, és a vízen való biztonságos utat jelképezi.

Kell ennél több? Na jó, egy pukekónak mindig akad hely!

Levelek a Mikulásnak

Karácsonytájt Új-Zélandon sem unatkoznak a postások, és nem csak az üdvözlőlapok áradata miatt, hanem mert a levelek egy részét a Mikulásnak címzik a gyerekek, benne a kéréseikkel, kívánságaikkal. Az ilyen leveleket természetesen továbbítják a címzettnek, csak mivel a Mikulás messze Északon lakik, a levél sokára ér csak oda, az idő pedig sürget, ezért megnézik, hátha be tudnak segíteni az öregnek.

A levelek közt pedig akad olyan, amelyik könnyeket csal a szemükbe, mint például az, amelyikben azt kérte egy fiú a Mikulástól, hogy adjon sütit a bátyjának a menyországban, és ha meg tudná azt is üzenni neki, hogy hiányzik mindenkinek...

De akad olyan levél is, amiben a kis lurkó édesen zsarol, hogy "Légyszi kérek szépen egy PlayStation 3-at, vagy soha többé nem írok neked." Végül is, lehet, hogy bejön.

Persze a legtöbben továbbra is biciklire vagy kiskutyára vágynak. És ha jók lesznek, még az is lehet, hogy megkapják. Mert a Mikulás létezik, csak hinni kell benne!

Ajándékötletek

Megint nyakunkon a Karácsony, és vele a vásárlási láz. Kifogytunk az ötletekből, nincs időnk és türelmünk értelemes ajándékok után caplatni, így kétségbeesésünkben már minden sz@rt összevásárolunk, csak hogy megajándékozhassuk szeretteinket "erről pont Te jutottál eszembe" kísérőszöveggel, mire ők aztán jól beteszik a fa alá figyelmességünk sztereotíp jelképét, majd annak rendje és módja szerint még kétszer találkoznak a becses ajándékkal: amikor vége van az ünnepeknek, és megtalálják a fa alatt, végül amikor kidobják.

Eközben a világ nagyobbik része olyan alapvető dolgokat nélkülöz, amelyeket mi saját környezetünkben észre se veszünk, mert megszoktuk, hogy van. Gondolok itt olyan közhelyekre, mint a fedél a fejünk fölött, étel a tányérunkon, és hasonlók.



Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet Új-Zélandon ezzel a kedves kampánnyal hívta fel a figyelmet e helyzet visszásságára, egyben egy remek lehetőséget ad arra, hogy olyan ajándékkal lephessük meg szeretteinket, aminek haszna is van, nem kell kidobni, és biztosan örülni fog neki valaki. Az ajándékozás mikéntje abban áll, hogy mondjuk vehetünk egy pár (élő) tyúkot ajándékba, amiről szerettünk egy papírt kap, míg a tyúkokat olyasvalaki kapja, akinek a megélhetése múlik ezen. Szerettünk nem járt rosszabbul, mert a zoknit vagy a mécsest úgyis kidobta volna, ám eközben a 12 dollárunkat hasznosan költöttük el. Hát ennyi.

Pohutukawa

Ez a bejegyzés most két okból és céllal is készült: egyik, hogy régen írtam már növényekről, másik meg, hogy nyakunkon a Karácsony. Következzék hát a nem mindennapi, de mindenképp őshonos Új-Zélandi növény, a Pohutukawa leírása, saját interpretációmban.

Növénytani neve: metsiderosis excelsa
Ismertebb nevei:Pohutukawa, Új-Zélandi Karácsonyfa

A Pohutukawa fa széles, félgömb forma koronájával, és élénk vörös virágaival cseppet sem emlékeztet a tipikus karácsonyfára, mégis az Új-Zélandi Karácsonyfaként emlegetik.

Nos igen, December végén, az Új-Zélandi nyár legnagyobb hevében nem sokáig bírná a strapát egy szerencsétlen tűlevelű fenyő, így kellett valami természetesebb jelkép az ünnepekre. S mi sem lehetne jobb egy olyan növénynél, amelyik karácsonyra pont feldíszíti saját magát, telistele gyönyörű karmazsin virággombócokkal. Így még az sem kérdés, hogy milyen színű legyen idén (is) a karácsonyfa. Na jó, igazából csak a virágait használták dekorációnak, így inkább a magyalt helyettesítette a korai telepesek karácsonyán, de a név az ragadósnak bizonyult.

Kemény anyaga miatt hamar rájöttek a régiek, hogy a pohutukawa hajóépítésre is kiváló, így rendesen megtizedelték az őshonos erdőit. Sajnos az ausztrál import oposszumok előszeretettel rágják csutkára a leveleit. Mindezekért némi védelemre szorul, de szerencsére mára már nagy becsben tartják, és ugyanakkor elég strapabíró fajta is. Igazi sziklamászó őstehetség, a leglehetetlenebb helyeken, extrém körülmények közt is könnyedén megtelepszik, így ugyanolyan jól bírja a tengerparti sós szeleket, mint a tápanyagban szegény kiugró sziklákat, sőt, vulkanikus kőzeten is az elsők közt veti meg a lábát, izé a gyökereit.

Természetesen gyógyhatása is van neki: A leveléből és belső kérgéből készített főzetet hasmenés ellen kortyolták, de torok- és ínygyulladásra, fogfájásra is használták.

További sok szép kép és info emitt, egy a fával foglalkozó remek oldalon található.

Pukekók a fürdőszobában

Ahogy telnek a vasárnapok, a pukekók úgy kezdik átvenni az uralmat a legtrendibb Új-Zélandi mintásra dekorált álomlakás felett. A splashy.co.nz kínálatából szert tehetünk többek közt pukekós fogkefetartó pohárra és ami még jobb, pukekós fürdőszobai tükör-keretre.



A mottó:

Ej, mi a kő, pukekó kend,
Fürdőkádban lakik itt bent?

Internet Új-Zélandon

Aki kiváncsi, hogy Új-Zélandot milyen telekommunikációs szolgáltatók és milyen szolgáltatásokkal, csomagokkal hálózzák be, annak pont jól jöhet a nemrégiben indult www.nzconnection.net wiki oldal, ahol már most van egy kimerítő linklistája a szolgáltatóknak, és fokozatosan bővülni látszik sok-sok internet eléréssel kapcsolatos információval.

Persze jelen állapotában még nem derül ki belőle, hogy melyik vezeték nélküli szolgáltatás lesz nekem a legjobb, de legalább tudom, hogy melyikek közül választhatok, elsőre talán próbaszerencse alapján.

Pléhboy

Nemrégiben írtam egy hullámvasból készült pukekóról. Azóta ráleltem egy rokonára is, sőt, egy kis utánajárással megkerült az egész pereputty.



Új-Zéland északi szigetének kicsiny közössége, Tirau, a bádogszobrászatról híresült el. Minden egy bádog kutyafej megrendelésével kezdődött, amelynek elkészítése során Steven Clothier, helyi mesterember felfedezte azon képességét, hogy vizualizáljon és megalkosson bármilyen három dimenziós alakzatot.

Hamarosan özönlöttek a megrendelések, a régi bádogtetők pedig remekművekké alakulva kezdtek új életet. Steven munkái sorra nyerték a díjakat, és tengeren túlról is kapott megrendeléseket.

Tirau ezek után a bádogszobrászatot sajátjának kiáltotta ki, utcáit pedig ellepik a mókásabbnál mókásabb színes bádog cégérek.

Na, majd jól megnézem magam is.

A bölcs kiwimadár

Egy a madarak agyméretével foglalkozó tudományos kutatás a napokban nyilvánosságra hozott eredményei alapján a kiwi madárnak akkora esze van, amin csak néhány énekesmadár és papagáj tesz túl. Ugyanakkor ennek a sok sok észnek a madár viselkedésében azonban szinte semmi szerep nem jut.


Persze az is lehet, hogy a tudósok nem gondoltak arra, hogy akinek ennyi esze van, mint a kiwi madárnak, az már azt is tudja, hogy felesleges bohóckodni meg okosnak látszani csak azért, hogy az embert (izé, madarat) észrevegyék, és inkább csak szép csöndben szemléli a világot, ahogy azt a nagy koponyák szokták tenni.

Egy biztos, a kiwi egy ritka különleges madár, nem véletlenül kedvence oly sokaknak.

Ki kér színes, kiwis brosúrát?

Találtam itthon egy kisebb halomnyi, turistáknak szánt Új-Zélandi újságot, térképet és brosúrát Auckland-től Queenstown-ig sok-sok helyszínről. Mivel mindjárt itt a Karácsony, mi meg hamarosan már új brosúrákat gyűjthetünk, gondoltam, hogy szétosztom a meglévőket a rászorulók közt.



Ha tehát bárki úgy érzi, hogy szüksége lenne színes szagos Új-Zélandi prospektusokra, itt a remek alkalom, írjon ide kommentet. Ha túl sok jelentkező lenne, akkor megkérdezem a pukekókat, hogy szerintük kik írták a legjobb indoklást.

Pukekós olajfestmény

A vasárnapi pukekók ezúttal ecsettel kerültek vászonra, méghozzá expresszionista stílusban, hogy vázlatosan is kifejezők legyenek. Emitt megtekinthető az ausztrál festő honlapján is.

Hosszú pont

48 sárgaszemű pingvinpárnak (amelyek az Új-Zélandi populáció majd' 10 százalékát teszi ki) már nem kell félnie a kilakoltatástól, amióta a lakhelyükként szolgáló Long Point-ot, a Caitlins Coast egy 12 kilométeres, mesés partszakaszát kivásárolta a Yellow-eyed penguin trust, akik adományokból gyűjtötték össze a szükséges 450 000 dollárt.

Ezután az eddigi birkalegeltetés helyett a természeti értékek megőrzése kerül az első helyre. Elvégre a birkáknak van annyi más füves rész, amin csámcsoghatnak, míg a pingvinek a parthoz kötődnek.

Csak annyit fűzhetek hozzá, hajrá pingvinek, lakjatok, jól!

Műsor megint

Macicsalád médiafigyelő szolgálata megint akcióba lendült. Ezúttal a Spektrum TV műsorára hívták fel figyelmem.

Az Új-Zéland iránt érdeklődőknek ezúton ajánlom hát figyelmébe a December 10-én, hétfőn 23:25-kor kezdődő "Vakáció Coxyval - Új Zéland" című (Ausztrál gyártmányú) műsorát.

A változás szele

Ki tudja, miért van az, hogy amikor az ember élete épp változni készül, akkor mindenféle furcsa jelenségek kezdik felütni a fejüket?

Az elmúlt két hét alatt a harmadik amúgy hosszú élettartamú izzó égett ki a lakásban, miközben az amúgy megkímélt autónk elhagyta egy gyári dísztárcsáját, egy műanyag terelőakármije benyalt egy padkát, és valahonnan begyűjtött egy hosszú karcolást az oldalán.

Mintha a változás szelét érezve most jól megmakacsolnák magukat...

Melyikük szebb?

Danny Yee úti élményei közt ott figyelt eme remekbeszabott, összehasonlításra is alkalmas fotó. Ezek után mindenki döntsön maga, hogy szebb-e a páva, mint a pukekó...

Repülünk

Nem bírjátok a titkolózást meg az elejtett információmorzsákat, és furdal benneteket a kiváncsiság, hogy mikor utazunk, mi? Most sem fogom elárulni a pontos útitervet, de annyit azért elmondok, hogy január közepén megyünk, és azért, hogy elkapjuk az Új-Zélandi nyár legjavát, és jól kinyaraljuk magunkat odakinn. Mert nyaralni jó. Meg mert addigra még biztos nem lesz meg a hosszú távú vízumunk, így amúgy is csak nyaralni tudnánk. Aztán majd szépen elkészül a vízum is, addig meg szorgalmasan ismerkedünk Új-Zélanddal.

És hogy valami hasznosabbat is írjak, megosztok veletek néhány gondolatot a repülőjegyekről. Nos, ugye legtöbbünknek a business és first class az amolyan elérhetetlennek tűnő kényelem, így marad az economy, azaz a turistaosztály. Ha meg már economy, akkor legalább olcsó legyen. Na, ezt viszont csak úgy lehet elérni, a jóelőre tervezünk. A mostani jegyünket még szeptemberben befoglaltattuk, sőt, akkor még három eltérő útvonalat is kértünk, mivel volt egy várólistás szakasz a legolcsóbb jegyen. Igen, ez pontosan azt jelenti, hogy a tervezett indulás előtt három hónappal a jegyet már meg kell venni ahhoz, hogy az ára ne szökjön az egekbe, és ehhez nem árt további egy-két hónappal hamarabb befoglalni az útvonalat. (Az "olcsó" egyébként nekünk azt jelentette, hogy a reptéri illetékekkel és adóval emelt ár fejenként nem érte el a 300 ezer forintot.)

Útvonal az szerencsére több is akad: Budapestről Európába könnyen eljut az ember, Európából pedig tipikusan valamelyik Ázsiai nagyvárosban átszállva lehet Új-Zélandra jutni. Szóba jöhet tehát többek közt Bangkok, Hong Kong, Kuala Lumpur, Szingapur, Szöul, Taipei, Tokyo, és még sok másik város is. A járatok leginkább az Ázsia és Új-Zéland közti szakaszon vannak tele. Nem kizárt, de mindenképp drágább Ausztrálián keresztül az út. Légitársaság is akad bőven, a legjobb szerintem a Singapore Airlines, de ugye ha az ember az akciós jegyeket keresi, akkor a légitársaság csak másodlagos szempont. S mivel hosszú utakról van szó (Ázsiáig 10-12 óra, onnan tovább még ugyanennyi), érdemes gyűjteni a légi mérföldeket (Flying Blue, Star Alliance, és hasonlók), amiket aztán egy idő után esetleg be lehet váltani rövidebb járatokra. Nekünk például tervben van egy Air New Zealand-os Airpoints számla igénylése, amiről a sok pontot majd jól leutazzuk az északi és a déli sziget között. Azért azt tudni kell, hogy az olcsó jegyek nem mindegyikéért jár ám ilyen bónuszpont.

Szóval bőven van mit tervezni a repülésen is.

Bronzba öntött Pukekó

A Vasárnap egyenlő a Pukekós szuvenirekkel, ami most egy igazi elit ajándéktárgyban kulminálódik. A sculpturedmetals Új-Zélandi madaras bronzszobrok limitált sorozata első kiadásának ékes darabja egy 26,5 centi magas, 3.2 kilogrammos pukekó, amely potom 1350 dolláros árával nem valószínű, hogy a gyakorta látható díszek között fellelhető lesz. De kétségkívül mutatós.

(Másoknak még) hasznos holmik

Ahogyan szép lassan csomagoljuk össze a lakást, Vaterán folyamatosan passzoljuk el a feleslegessé vált dolgainkat. A legtöbb dolog amúgy is csak azért volt még meg, mert véteknek tartunk kidobni bármilyen ép, illetve működőképes dolgot.

A legnehezebb a gyűjteményektől megválni. Ilyen esetekben azt a trükköt vetettem be, hogy megszámoltam egy kezemen, hogy hányszor vettem elő az adott dolgot az elmúlt tíz évben, és egyből rájöttem, hogy akkor ezen az alapon akár nyugodtan el is adhatom, úgyis lesz helyette majd valami más, éppen aktuális gyűjtenivaló.

Jónéhány árverést indítottam 1 forintról, aztán néztem, ahogy esnek befele a licitek. Egész izgalmas látni, hogy mennyit megér másoknak valami, ami nekem már értéktelen, vagy éppen pénzben ki nem fejezhető értéket képvisel.

Azért mindent sajnos így sem lehet elpasszolni. Valaminek tényleg nincs értéke, és az ilyen dolgokért az emberek se rohannak, mert valahogy nem veszik komolyan még a saját filléres licitjüket sem.

De azért szépen fogynak a kacatok, és lassan belejövök ebbe a magyar trédmíbe, így majd ha eljön az igazi trademe ideje, már nem csak pislogok, hogy akkor most itt mi történik.

szvítez

Megint kiwiangol nyelvlecke következik, amelynek keretében megtanuljuk igazi Új-Zélandi módra kifejezni határozott igenlésünket. Az ide vonatkozó szlengszótár segítségével még remek példával is illusztráljuk a nyelvleckét.

Tehát, ha valami nem csak simán "jó", vagy "rendben", hanem "nagyon jó" vagy épp "nagyon rendben" van, akkor "good" vagy "OK" helyett azt mondjuk, hogy "sweet as" (ami szó szerint fordítva annyit tesz, hogy "édes, mint"). Ha ezt még egy kis lazasággal meg akarjuk fejelni, akkor hozzá csapjuk, hogy "Bro", azaz "testvér".

Jöjjön is a remek példamondat (amelyet Lipi biztos átérez annak teljességében):

-How was the surf at Raglan yesterday?
-Sweet as, bro!

Az ötödik hónap

Telik-múlik az idő, s megint sikerült eltölteni egy teljes hónapot eme blogon, így itt az összegzés ideje.

Az elmúlt hónap során többek közt kiderült a legújzélandibb madár kiléte, olvashattunk Új-Zélandról régen és most, aztán kissé felgyorsultak az események vízumügyben, így csak kevés idő jutott az érdekességekre, amelyek ezúttal leginkább néhány veszélyeztetett madárfaj kihívásaira korlátozódtak.

Mindeközben az Új-Zélandi magyar blogok világában elég csendes hónapot éltünk át, ami remélem nem lesz mindig így, mert - akár hiszitek, akár nem - én is szeretek Új-Zélandi magyar blogokat olvasni.

Viszont továbbra is mókásnak találom azokat a keresőkifejezéseket, amikkel a blogomra találtak vagy épp tévedtek kedves alkalmi olvasóim. A tartalom gyarapodással ezek a keresések is gyarapodnak, így most bőven volt miből válogatni. Nézzük is az elmúlt hónap termésének gyöngyszemeit:

Íme a madarak iránt érdeklődők:
galambok mennyi ideig ülnek a tojáson
papagájok élőhelye a kék lagúnában
vetési varjak párzása
házikacsa lábnyoma
szőrös kukacok
csirke videoklip
párosodó kacsák
madár a weben
fehér plymouth tyúk wikipédia


Az Új-Zéland iránt érdeklődők:
új zéland birka támogatás
kivi actinidin
wellingtoni csizma


Akik futottak még:
100 méteres gyorsfutás eredmények
melyik a helyes válasz?
burgonyaföld képek
hableány rendellenes
sziklás tengerfenék
new york régi neve

És végezetül, aki a számból vette ki a szót:
új zélandra szeretnék költözni

Macska fogta kacsa

Az Új-Zéland természeti értékeinek megőrzéséért felelős szerv, a DOC munkája nem mindig csupa siker. Christchurch környékén például próbálnának visszatelepíteni egy veszélyeztetett kacsafajt, ám munkájukat úgy néz ki, hogy házi- és elvadult macskák teszik tönkre.

Itt van ez a funkcionálisan kihalt kacsa, amelynek olyan kevés példánya él, hogy csak az ember segítségével tud fennmaradni a populációja, és itt vannak az unatkozó, éjszakára "hadd játsszon" kirakott házicicusok, akik az éj leple alatt csak úgy sportból levadásszák a madarakat. Mert enni azt kapnak otthon, egész addig, amíg meg nem unják őket, és akkor lesz belőlük éhes, elvadult macs. Csúnya macs.

Én akkor is a kacsáknak drukkolok. A sok csúnya unatkozó macs meg menjen haza, és inkább piszkítson a gazdi kedvenc fotelja közepébe. Új-Zéland a madarak birodalma, úgyhogy aki nem bír macska nélkül meglenni, az macskásodjon meg máshol.

Haiku

Pukekó lábnyom
Katikati szívében
Egy Haiku kert

Pukekó a ruhán

Megint itt a vasárnap, és tudom, hogy már izgatottan várjátok, hogy most milyen pukekós dolog fog soron következni. És igen, most saját magunkat dekorálhatjuk pukekóval, egy remek kitűző segítségével.



Figyelem!! A Pukekós kitűzőt minden esetben a felöltőnk bal oldalára, szívünk magasságába helyezzük, mert oda való! :)

Kaka végveszélyben

Végre találtam valami határozó jellegű cikket a blogunk kettes számú (és kétértelmű) névadó madaráról, a Kakáról is. A véletlenül idelátogató futballrajongóknak ismételten jelezném, hogy nem, ez a Kaka nem nem tud focizni. És, bár a hasonló nevű futballsztárnál több példánya él Új-Zéland erdejeiben, szegény papagájfaj mára már végveszélybe került.

A Kea közeli rokonaként (tudniillik mindketten nesztorpapagájok) gondolhatnánk, hogy a jég hátán is megél, ám sajnos ez nem így van: úgy néz ki, hogy rossz lóra tett, amikor a kellemesebb klímához és a kizárólag nektárból és gyümölcsökből, bogyókból álló étrendre specializálódott. Szintén érdekes, hogy a Kakapo-hoz hasonlóan csak néhány évente rak tojásokat, és olyankor is erősen befolyásolja a fiókanevelés sikerességét néhány növényfaj azévi virágzása és terméshozama. Tovább ront a helyzetén, hogy a betelepített darazsak azonos étrenden vannak, és eleszik előle a finom nektárt.

A szokásomhoz híven most is egy rendes kis képzavarral vonnám le a következtetésemet: Új-Zélandon - ha nem Kea az ember - akkor szívás papagájnak lenni.

Pukekós étkészlet

Ismét eljött a vasárnapi szuvenirek ideje. Megint a Nagy Új-Zélandi Bolt portékái közt turkáltunk, nem is hiába: most egy komplett Pukekós étkészletre leltünk.

Ugye, hogy ugye.

Egy kis csimasz

Na, mostan pedig kiwiangol nyelvlecke következik. Nyelvtudásunkat csiszolandó sosem árt egy-egy helyi kifejezéssel gazdagítani szótárunkat.

Boncoljuk hát a "Rattle your dags" kifejezést, amely a birkatenyésztők által megfigyelt jelenségen keresztül nyeri el értelmét. A "Dags" szó magyarul, pedánsan fordítva "csimasz", vagy "paksi mogyoró" lehetne, annak is a birkákra vetített értelmében. Történetesen a birkák a természet szavának engedelmeskedve folyamatosan, bőséges tápanyaggal látják el a legelőt. Ezen folyamat során azonban a hátsójuk környékén a gyapjúba is ragad egy kevés anyag. Az ilyen kis labdacsokat aztán a birkanyíró újoncok feladata eltávolítani. De ne szaladjunk ennyire elibe a dolgoknak, illetve szaladjunk, mint ahogy azt a birkák is teszik, ha terelik őket. Eközben ezek a kis megszáradt labdacsok egymásnak verődnek, és zörgő hangot adnak ki (úgy is mint "rattle").

Így tehát a "rattle your dags", azaz szó szerint "zörgesd a csimaszt" annyit tesz, hogy "szedd a lábad".

Lombikpapagájok

Új-Zéland egyik kritikusan veszélyeztetett, őshonos papagájfaja, a Kakapo hamarosan talán egy erősebb szaporulat elé néz, mivel a nyáron mesterséges megtermékenyítésére tesz kísérletet a faj megmentésére irányuló program.

Szegény madarak nagyon elkényelmesedhettek régen, s emiatt aztán csúnyán rájuk járt a rúd az ember és a vele járó négylábúak megjelenése óta. Most úgy néz ki, újra az emberen a sor, hogy esetleg fordíthasson a Kakapo szerencséjén, s megőrizze a jövő számára e különleges fajt.

A Kakapo egy éjszaka aktív, röpképtelen papagájfaj, amely emellett még a világ legnehezebb papagája címet is magáénak tudja. Sajnos mindössze 86 fennmaradt példányáról tudnak, amelyek mind a Whenua Hou nevű szigeten élnek, és gyakorlatilag minden mozdulatukat aggódó figyelemmel követik.

A rendkívül alacsony egyedszámuk sok problémát is felvet, többek közt a belterjesség miatti csökkent nemzőképességet és termékenységet, amelynek következtében a tojásoknak kevesebb, mint az ötöde kel csak ki. A nehézségeket csak tetézi, hogy a Kakapo csak néhányévente rak tojást, amikor elegendő gyümölcs van a fákon, és még ilyenkor is függ a csibék felnevelésének sikere attól, hogy a rimu fa gyümölcse beérik-e.

A mostani program célja, hogy egy kis mesterséges rásegítéssel nagyobb kikelési és túlélési arányt érjenek el.

Részemről csak annyit fűzhetek hozzá: mindent bele, Kakapo!

Lelassulás

A vízumügyintézéssel kapcsolatos fejlemények következtében kicsit felgyorsultak a dolgok, így egyre több intéznivaló zsúfolódott össze az egyre közeledő indulás időpontjáig, ami egy kisebb pánikhangulatban kulminálódott otthon a hétvégén, amikor a tekintélyes teendők listáját a naptárra vetítettük.

A blog szempontjából mindez praktikusan azt jelenti, hogy várhatóan nem sok időm marad érdekességekkel foglalkozni a most következő időszakban, ezáltal megcsappan az írhatnékom mennyisége is, bár ezt remélhetőleg valamelyest ellensúlyozni fogja az intéznivalókkal kapcsolatos témák felszaporodása.

Mindezt csak azért írom, hogy előre is exkuzáljam magam, ha netán kimaradna egy-egy napnyi betevő blog bejegyzés, amely minden bizonnyal mélységesen fel fog háborítani mindenkit, aki időközben Pukekó Kaka függő lett.

Azért ne féljetek, megteszem a tőlem telhetőt...

Kerti Pukekó csapat

Vasárnap van, megint itt az ideje a nem éppen világrengető dolgok bemutatásának. Most a "Nagy Új-Zélandi bolt" termékeiből hoztam el a bárgyú mosolyú Pukekó csapatot, akik lakásunk, kertünk légkörét hamar feldobhatják.

Kea fotóalbum

Secima hívta fel a figyelmem erre a csodálatos Kea képekkel teli fotóalbumra. A szebbnél szebb hegyi papagáj fotók közül az alábbi kép a kedvencem:



Ez amolyan igazi Keás dolog: vicces kedvében a kamerának pózol, jól összezavarva a megfigyelőt.

Új-Zéland élőben

Nézzen Új-Zélandi tájakat és városokat élőben.
Mert a webkamerák pont arra valók, jól. Az időzóna eltérés miatt pedig kifejezetten jól jöhet az "előző képek" funkció, ha nem csak egy fekete négyszöget akarunk bámulni.

Hotspot New Zealand

Zoli küldte tegnap ezt a linket, telitalálat volt, köszi!

A National Geographic oldalán egy érdekes és gondolatébresztő cikk olvasható Új-Zéland őshonos élővilágáról, annak rendkívül törékeny voltáról, és megmentésének lehetőségeiről. Már a cikk megközelítésmódja is érdekes: a sok különleges élőlényt, mint nyugodt, természetes őslakosokat mutatja be, akiknek az élőhelyét hirtelen elözönlik az idegenek (avagy a kolonizáló "földönkívüliek"), azaz az emberek, és az általuk hozott négylábú és egyéb veszedelmek. A helyzet odáig fajul, hogy vannak tájak Új-Zélandon, ahol gyakorlatilag semmi sem maradt az eredeti élővilágból, bármily szép képet is próbál festeni a turisztikai hivatal. Van azonban remény: kiemelten veszélyeztetett fajok fennmaradásáért hősiesen küzdenek, egyre jobb technikai lehetőségek segítségével, kicsi, de egyre nagyobb sikereket elkönyvelve.

Az őshonos élővilág foltokban, illetve a parttól távolabbi kis szigeteken még fennmaradt, és mostmár szigorúan vigyáznak is rá, így például a Kakapo-nak, a világ legnehezebb, és egyetlen röpképtelen papagájának, mind a 86 fennmaradt példányával még van esélye túlélni a Stewart szigeti Whenua Hou vadrezervátumban. Itt mindegyikük rádióadóval van felszerelve, és minden léptüket figyelik, s amíg a tojó elmegy enni, a tojásokat kis elektromos fűtésű takarókkal borítják be, hogy ne hűljenek ki.

A cikkben még egy rakás érdekességet is megemlítenek több fajról is, így szó esik a kiwiről, a takahéről, erdei pingvinekről és más őshonos madarakról, néhány világító kukacról, és egyéb lehetetlen állatokról is.

Öt év Új-Zélandon

A napokban olvastam Robert B. Booth Five Years in New Zealand című emlékiratait, amelyben az 1859 és 1864 között az akkor még gyarmati Új-Zélandon töltött éveinek történéseit írja le.

Érdekes, hogy majd' százötven év távlatából is mennyire hasonlóak némely dolgok, mintha csak az infrastruktúra hiányában különbözne az akkori világ a maitól. Kétségkívül, a 94 napos hajóúthoz képest a huszonnéhány órányi repülés még az erős jetlaggel együtt is csak kutyafüle.



Új-Zéland gyönyörű tájai viszont már akkor is elvarázsolták az embereket, a történetben is bőven találunk meseszép és vadregényes, ám egyben kiszámíthatatlan és vad tájakról.

A kedvenc részem (na találjátok ki, miért) valahogy így szól:

"Errefelé sok bosszúságot okoztak nekünk a wekák (erdei tyúkok), akik a nem megfelelően lefedett ételeink nagyját az éjszaka leple alatt elhordták. Ezek a madarak a legkitartóbb tolvajok, megközelítőleg a háziszárnyasokkal egyméretűek, barnás színezetűek, ádáz tekintettel, hosszú lábakkal, és nagyon rövid szárnyakkal, amelyek csak a futásban segítik őket, mivel repülni nem tudnak. Minden Új-Zélandi bokorban ott vannak, és ha az utazók nem teszik elérhetetlen helyre a dolgaikat, legyenek azok ehetőek vagy ehetetlenek, nem sokáig fogják elkerülni e madarak figyelmét."

A könyv egyébként a maga száztíz oldalával hamar elolvasható, és betekintést nyújt a birkatenyésztés, aranymosás és egyéb akkoriban "menő" foglalkozások részleteibe, így bátran ajánlom az élménybeszámolókat kedvelőknek olvasásra.

Acélos Pukekó

Újra itt a vasárnap, az érdektelenségek rovatban ma egy atombiztos hullámvas kerti pukekót ismerhetünk meg a Hullámlemez Alkotások remekei közül.



Csak az a kérdés, hogy az esőt meddig bírja.

Madárfürdő

Valami baromarcú textilöblítőt öntött a madárfürdőbe.

A legújzélandibb madár kiléte

Tegnap lezárult a legújzélandibb madár kilétét firtató szavazás. Örvendetes, hogy sokak fantáziáját és egérgombját sikerült megmozgatni a szavazással. Az eredményeket nézve az egyik legnagyobb tanulság, hogy nagyon sokan, annak ellenére, hogy legalább négy Új-Zélandi madár-ikon is létezik, csak a Kiwit ismerik, mert a többiekről a világsajtóban egyáltalán nem, vagy épp alig hallani.

Ezek után nem meglepő módon a Kiwi vitte el a pálmát, illetve stílszerűen az arany ezüstpáfrányfa levelet (na, ez most megint rendes képzavarrá nőtte ki magát). A többieknek pedig be kellett érniük a maradék szavazatokkal, méghozzá annyira egyenletesen, hogy egy kis nagyvonalúsággal akár döntetlent is hirdethetnénk közöttük.



A Kiwi egyébként már az elején elhúzott, de a Kea is elég erősen tartotta magát, mindezalatt a Pukekó és a Tui hajtotta a (madár)sereget. Aztán fokozatosan mindkét nélkülözött madár elindult felfele, tették mindezt leginkább a Kea rovására. Végül aztán egy plusz szavazattal a Tui feldalolta magát a második helyre, ezzel maga mögé parancsolva a csintalan Keát és Pukekót, akik viszont döntetlenül, kéz a kézben (izé, szárny a szárnyban, vagy mi) állnak a dobogó harmadik fokán, és már azon törik a fejüket, hogy miként tudnák megviccelni az első két helyezettet.

Mindent összevetve örülök, hogy sikerült elérhető közelségbe hozni négy nagyszerű madárfajt, ezzel mindannyiunkat gazdagítva. A madárkák nevében pedig köszönöm megtisztelő szavazataitokat.

Na de most aztán megint törhetem a fejem a következő ütős szavazástémán...

Gyűrűkúra

A mai bejegyzést szeretettel ajánlom Zsuzsinak, születésnapja alkalmából. Aki nem ismerné Zsuzsit, elég ha annyit tud, hogy egy kedves barátunk, aki a Gyűrűk Ura óta teljesen odavan Új-Zélandért. Tehát, Zsuzsinak boldog születésnapot is kívánok a bejegyzés olvasása mellé, s akkor térjünk is mindjárt a lényegre.

Sokaknak (szerintem Neked is, Zsuzsi :) a Gyűrűk Ura helyszíne, Középfölde és Új-Zéland egy és azonos. Nos, mivel én Tolkien könyvével találkoztam először, Peter Jackson filmjével később, és Új-Zélanddal pedig csak ezek után, de nem ezek kapcsán, hanem amúgy is, ezért én nem asszociálok ennyire egy-az-egyben. Azt viszont be kell ismerjem, valóban sok hasonlatosságot mutat a Tolkien által leírt táj Új-Zéland vadregényes részeivel. Egy kicsit most ezt a témát járnám körbe.

Hiánybetegségben szenvedők például jó pénzért részt vehetnek mindenféle gyűrűkúrán, ám azt nem árt tudni, hogy a forgatási helyszínek nem egy közös gondnokság alatt vannak, legtöbbjük önállóan is felkereshető. Ehhez nyújt nagyszerű segítséget Ian Brodie könyve, a Lord of the Rings Location Guidebook, amely fényképekkel, térképekkel, itinerekkel, sőt, még GPS referenciákkal és Internetes forrásokkal is szolgál 176 oldalon, potom 45 dollárért.

Azoknak pedig, akik odavannak meg vissza a szép nagy poszter méretű kincskeresős térképekért, emitt egy remek példány a forgatási helyszínekről. Ha pedig a modern, online térképeken szeretnétek a helyszínekre lelni, akkor a Tagzania ide vonatkozó oldalát javasolnám. GPS vevővel rendelkezők pedig még közelebb kerülhetnek a helyszínekhez a POI fájlok le- és feltöltése által.



De nézzük is, hogyan és hol mindenhol történt a Gyűrűk Ura. Ehhez segítségül hívtam néhány ide vonatkozó weboldalt is (1, 2, 3, 4, 5).

A hosszú történet Hobbitfalván kezdődik, amit a Waikato régió zöldellő füves dombjai között, egy Matamata nevű település közeli farmon forgattak. Erről mellesleg már saját tapasztalatokat is írtam. Innen indulnak el bátor Hobbitjaink Bree felé, amelynek Fort Dorset, egy volt Wellingtoni katonai erődítmény adott otthont, Bakfölde erdejein (Buckland Forest), szintén Wellington környékén keresztül.

Itt csatlakozik a csipet-csapathoz Vándor, aki aztán a Cset-erdőn (Chetwood Forest), azaz a Nelson környéki Abel Tasman Nemzeti park mellett található Takaka Hill-en keresztül tereli Hobbitjainkat Völgyzugolyba (Rivendell), azaz a Wellington közeli Kaitoke regionális parkban található Pukaki tóhoz, mindezt úgy, hogy közben érintik a Széltetőt (Weathertop) valahol félúton Auckland és Hamilton közt, és a fekete lovasokat elmossa a Bruinen gázló - amely Arrowtown középpontjától egy kőhajításnyira van - megemelkedett vízszintje, ami viszont már a Shotover River-en, a Skippers Canyon-nál került filmre.

Itt sokminden történik, majd a "Gyűrű társasága" elindul Délnek, Magyalföldön (Hollinn), részben az Arthurs Pass Nemzeti Park, részben a Kahurangi Nemzeti Park tájain is, hogy megpróbáljanak átkelni a Caradhras hágóján, amit a Mt Earnslaw testesít meg, majd a sikertelen átkelés után a Ködhegység (Misty mountains), azaz a Déli Alpok hegyvonulatai alatt, Mória bányáin át, stúdiófelvételek után végül már Gandalf nélkül Dimrill Dale-nél, azaz szintén a Kahurangi Nemzeti Parkban, Mount Owen-nél lássanak újra napot, és az Ezüst-éren (Silverlode), azaz a Te Anau közeli Mossburn melletti Mararoa folyón átgázolva beléphessenek Lothlorienbe, ami Fernside-ban, Wellington közelében, és a Queenstown-i Lake Wakatipu környékén forgattak.

Innen aztán csónakba szálltak, és a nagy Anduin, azaz a Rangitikei, Hutt és Waiau folyókon a Kőkirályok trónusai (Pillar of the Kings) közt, ami viszont Queenstown mellett a Kawarau folyón van (szobrok nélkül), a Rauros vízesésig csorogjanak. Ekkor azonban szétszakadnak az Amon-Hen őrtoronynál, egy a Queenstown-i Wakatipu tóba benyúló földnyelven történtek hatására.

Frodo és Samu az Emyn Muil szikláin keresztül, valahol a Tongariro Nemzeti Parkban, majd a förtelmes szagú Holtlápon (Dead marshes), azaz a Kepler Track egy darabkáján át jut el a Fekete Kapuig (Black Gate), ami a Rangipo sivatagon került filmezésre, és amin az ellenség jelenléte miatt nem mennek be, helyette tovább kerülnek Ithilien-en, azaz a Tongariro Nemzeti Park szélénél található Okahune közeli bokros területeken, és Osgiliath erdein, azaz a Wellington régióbeli Foxton közelében fekvő Waitarere erdőn keresztül, Cirith Ungol-on, egy stúdiójeleneten át végül Mordorba, azaz a Mt Ruapehu kietlen vulkanikus lankáira érkeznek, ahol látják, hogy bizony erről is túl sok az ellenség.

Ahhoz, hogy tovább haladhassanak, az kell, hogy társaik addig Rohan síkságain, a csak terepjáróval megközelíthető Ida Valley-beli Poolburn Reservoir környékén keresztül a Fangorn erdőbe, azaz a Fiordland mesés vidékén a Mavora Lakes melletti erdőségbe eljutva az entekkel, valamint Edorasba, azaz szinte megközelíthetetlen, Canterbury síkságon elhelyezkedő Mt Sunday-hez eljutva a rohirokkal szövetkezve egy csúnya Helm-szurdoki (Helm's deep), azaz egy Wellingtoni bányabeli ostromot túlélve legyőzzék Szarumánt, aki Vasudvardból (Isengard), azaz az Upper Hutt-i Harcourt Parkból irányítja seregét.

Ám e győzelem még csak a kezdet volt, mivel Gondor is segítségért kiált. Erre a rohirok Dunharrow-nál, azaz a Wellingtoni Mt Victoria környékén gyülekeznek, hogy épp időben érkezzenek a Pelennor síkságra, ami Twizel közelében van, ahol Minas Tirith városának, egy aprólékosan kidolgozott stúdiódíszlet ostromának menetén fordítanak egyet. A sok fáradt katona aztán szépen egy vezércsellel eltereli Szauron figyelő tekintetét, hogy Frodó és Samu a Gorgoroth Fennsíkon, azaz a három vulkán által szegélyezett Tongariro Nemzeti Parkon végigküzdhesse magát a Végzet Hegyéhez (Mt. Doom), amit történetesen a Mount Tongariro vulkáni kúp személyesít meg, ahol megsemmisítik a gonosz gyűrűt, ezzel végetvetve Szauron hatalmának.

Végül mindenki hazatér, ám Frodo nem bírja cérnával sebesülése visszatérő fájdalmait, így a Középföldéről távozó tündékkel együtt hajóra száll Szürkerévben (Grey Havens), egy stúdióban Valinor felé, amit senki sem tud, hogy merre lehet, de biztosan szép, csak melankólikus hely.

Hát, dióhéjban ez lenne a történet. Aki esetleg még nem olvasta volna az eredeti változatot, annak szólok, hogy az összehasonlíthatatlanul jobb, hosszabb, és kidolgozottabb az itt leírt változatnál, és nem utalgat állandóan forgatási helyszínekre. Ezek után mindenkinek további kellemes művelődést és élménydús kalandtúrát kívánok!

A világjáró kiwimadár

Valamikor mostanában lesz egy éve, hogy egy szelesebb napon egy parkolóban az autónk mellett ráleltünk egy plüss madárkára, aki nagyon meg volt szeppenve az avar közt, így pártfogásunkba vettük, és az autókban kötelezően lógós plüssfiguránk (aki történetesen egy birka) mellé raktuk, és megígértük neki, hogy hazavisszük.

Csak ezután vettem jobban szemügyre, és konstatáltam, hogy valójában e madárka egy kiwi, és van neki szép zöld kendője New Zealand felirattal. Na, szépen vagyunk, honnan kerültél te ide! Nincs mit tenni, az igéret már megvolt, akkor bizony haza kell vinni, kerül amibe kerül. Hát valahogy így jött az Új-Zélandi nyaralásunk ötlete.


Teltek a hetek, a birka meg a kiwi jól összehaverkodtak. Gondolom volt közös téma bőven. Aztán közeledett az Új-Zélandi út, és mindössze három nappal az indulás előtt, egy esős napon, barátaink voltak nálunk látogatóba, akiknek meséltem a lelenc-madarunkról, meg meg is mutattam nekik. Persze aztán a nagy felfordulásban a kis madár eltűnt, végül az utolsó parkolás helyén egy pocsolyában találtunk rá, bőrig ázva. Biztos éhes volt, és ott akart halászni az avarosban.

Na vittük is haza iziben, és épp szappanos vízzel mostam, amikor megszólalt. Először azt hittem, hogy abbéli örömében, hogy újfent rátaláltunk, aztán kiderült, hogy így fejezi ki tetszését, ha a hasát megnyomjuk.

Végül elindultunk a nagy útra. Kiwike persze frankón élvezte a potyautat, végig ott figyelt a fényképezőgép nyakpántján, nehogy bármi jóról is lemaradjon. Mi meg bementünk minden szuvenirboltba, hogy megtaláljuk a testvéreit, de csak nem akadtunk rá. Volt kisebb, nagyobb, más mintájú vagy fazonú, de egyiksem a szakasztott mása a miénknek. Végül aztán már egész a nyaralásunk végén, Christchurch-ben leltünk rá a rokonságra, de addigra már minket tekintett a családjának, így repült velünk vissza. Azóta viszont egyfolytában panaszkodik, hogy honvágya van, ezért aztán nincs mit tenni, hamarosan megyünk újra, hogy örüljön a kis vacak.

Na erre varrjatok csomót. Egy világjáró plüsskiwi, egy agitátor, aki idestova már hatvanezer kilométert repült, és még mindíg nem bír magával.

Ahogy érzed

A minap ráleltem egy igazi csemegére az Ahogyerzed.hu honlapon. A honlap szerzője, Iván, egy egész éven át tartó hátizsákos földkörüli utazása során 2004 végén két hónapot Új-Zélandon is töltött, és a sok-sok részletes beszámolója alapján nem úgy tűnik, hogy eközben egy kicsit is unatkozott volna. A naplója szép hosszú olvasmány, de megéri belelapozni.

Az Arthur's Pass nemzeti parkban tett látogatásáról szóló oldalon például leírja ismerkedését a Keával:

"Az Avalanche Peak tetejéről a kilátás leírhatatlanul gyönyörű volt. [...] a csúcson lepihenve körbevettek minket Új-Zéland tipikus vadon élő madarai, a "kea"-nak nevezett varjú méretű zöld színű papagájok. Állítólag a déli Fjordvidéken majd még találkozunk ezekből egy rakattal, de ez az ismerkedés is már oltári jó volt. A kea-k ugyanis a galápagosi madarakhoz hasonlóan egyáltalán nem félnek az embertől, sőt kimondottan emberbarátok."

Ezek után már nem volt kétséges, hogy megemlítsem-e. Mindemellett beszámolt még sok-sok más érdekes élményről is, amelyekben az Auckland és Christchurch közötti, Új-Zéland térképét elég rendesen megkóstoló útja során volt része, úgyhogy bátran merem ajánlani minden Új-Zéland után érdeklődőnek tanulmányozásra.

A negyedik hónap

Egy újabb hónap telt el, már sorban a negyedik, amióta belekezdtem a bloggolásba. Azt kell megállapítsam, hogy ez sem volt egy unalmas hónap. Egy kissé átalakult a blog téma, így a madár- és növényleírások száma visszaesett, helyette mindenféle vegyes dolgok kerültek terítékre, hol komolytalan, hol komolyabb témák.

Október eleje óta egyértelműen az tartott mindenkit lázban, hogy ugyanmár melyik is a legújzélandibb madár. Mivel még van pár nap hátra a szavazásból, csak annyit mondanék, hogy aki még nem tette, szavazzon bátran!

Vagy a kisebb témaváltozás, vagy épp a madarak miatt, nem tudni, de a blog forgalma akkorát ugrott az elmúlt pár hétben, hogy az még egy kengurut is zavarba ejtene, ha Ausztrál blog lennénk, de nem vagyunk, így nem estek zavarba kenguruk. Az viszont dícséretes, hogy növekvő számban kapok ötleteket is visszajelzésként. Így volt ez az Animal Planet Keáról szóló műsorával, amit Secima ajánlott, és ami annyira tetszett, hogy azóta is minden ismerősnek viszek belőle egy másolatot, csak hogy mégegyszer megnézhessem, vagy mondjuk a youtube-on is megnézhető bulizós kakadu esete, amiről Immacolataéknak jutottam eszébe, el nem tudom képzelni miért.

S ha már itt vagyunk, megesett a második Új-Zélandi blogos találka is, így Csanádék után már Immacolataékat is volt alkalmunk személyesen megismerni. Lipi és Ilap pedig reszkessen, mert megyünk mi még az Ő utcájukba is :)

Végül következzenek az ehavi toplistás keresőkifejezések, amikkel a google-ön keresztül sikerült idetalálnotok. Most két csoportot emelnék ki: a biztosan téves "hívásokat", és azokat, akik maguk sem voltak biztosak benne, hogy kit "tárcsázzanak".

Akik nem azt találták, amit kerestek: (Kaká-t már nem is említem)

• "diploma pénzért" - arra ott az ecseri piac


• "festmény kakas" - még ha Pukekó Kakas festmény lenne


• "olcsó sövény" - oké, sövényekről volt szó, de sok nem


• "az utolsó rezervátum rajz film sorozat" - erről még csak nem is hallottam

Akik nem is tudták, hogy mit akartak keresni igazából:

• "lakás kék kivi fal" - nos, kék kiwit még nem látott a világ


• "takar a világ térképen" - hogy mit csinál a kicsoda?


• "skizofrén gyógyszerek mellékhatása" - egy skizofrén gyógyszer maga sem tudja, hogy most akkor melyik hatása szándékos, és melyik a mellék...


• "káka hegy" - illa berek, káka hegyek.


• "kiwi a kultúrában" - na most ez melyik kiwi akar lenni? a madár, a gyümölcs, vagy a lakos?


• "halolaj intelligencia" - világos: intelligens, mint a halolaj


• "sok magot termel" - így legalább nagyobb eséllyel öröklődik

Akkor szerintem ezentúl a skizofrén gyógyszerek mellékhatásaként kialakult halolaj intelligencia jegyében folytatom, bármit is jelentsen ez.

Magasan Új-Zéland felett

Ezt a bejegyzést Isabellának ajánlom, első születésnapja alkalmából. Kedves Isabella, kívánjuk, hogy neked is legyen részed minél több ilyen szép utazásban az előtted álló sok szép év során!

Az Új-Zélandi körutazásunba annak idején valahogy be kellett süríteni a Christchuch-Auckland szakaszt is. Felmerült a vonat és a repülő is, végül ez utóbbinál kötöttünk ki, két okból is: egyik, hogy vonattal két teljes napot elvitt volna az út, a másik pedig, hogy a fapados repülőárakhoz képest a vonatjegy kétszer annyiba került volna.

A repülőút egy rövid, nem egész egy órás móka, és szép időben nagyszerű lehetőséget nyújt Új-Zéland "áttekintésére", méghozzá madártávlatból. Már jó előre kisakkoztam a térképeket nézve, hogy melyik oldalra kérjünk ablak mellé ülést, hogy a lehető legtöbb hegyet láthassuk.

A felszállást követően odalenn a Canterbury síkság sövényei alkotta szabályos mértani formák közé zárt, békésen legelésző birkák hamar pici fehér pontokká zsugorodtak. Nem úgy a Déli Alpok hegyvonulatai, amelyek néhányezer méter magasból is felemelő látványt nyújtanak, ahogyan ezüstösen csillogó folyókkal, sűrű erdő borította völgyekkel és hófödte hegycsúcsokkal csipkézik a tájat, ameddig a szem ellát.



Ezt a változatos tájat aztán a Déli sziget széléhez közeledve fokozatosan felváltotta a Cook szoros fodrozódó vize, a rajta közlekedő hajókkal. A tenger itt valóban elég hullámosnak tűnt, így nem volt nehéz elképzelni, hogy szelesebb időben a Picton-Wellington komp üzemszünetet tart.

Hamarosan egy égi nyáj, a bárányfelhők serege lepte el a tájat, eltakarva előlünk az Északi sziget épp soron következő tájait. Ám a Mt. Taranaki (vagy másik nevén Mt. Egmont) szinte szabályos kör alapú vulkáni csúcsát még egy ekkora birkanyáj sem tudta elrejteni a szorgalmasan vizslató szemeink elől.



Aztán a vulkán is tovatűnt, gépünk pedig megkezdte a süllyedést. Ekkor már az Északi sziget nyugati partszakasza felett haladtunk, s a Tasmán tenger vizén csillant meg a ritkuló bárányfelhőnyáj közt átsütő délutáni napfény.

Végül megérkeztünk Auckland-be, s hamarosan nyugovóra is tértünk, hogy másnap újult erővel vethessük be magunkat a nagyváros dzsungelébe.

Izéland

-Hova is mentek?
-Új-Zélandra.
-És azon belül? Rejkjavik?

Ami a madaraknak természetes

Emitt egy kis ízelítő abból, hogy miként láthatják a madarak, és a repülőgépen utazók Fiordland-et, mondjuk miért is ne Milford Sound környékén. Aláfestő zene helyett van sok-sok hófödte hegycsúcs, meg esőerdő, meg jó magas vízesések. Egyszóval minden, amit egy madár (kicsit konkrétabban mondjuk egy Kea) ingyér megnézhet errefele, csak mert a szülei megtanították repülni. Na, most lehet irigyelni őket.

Virágzás Dunedin-ben

Idén tavasszal Október 25 és 28 között rendezik meg Dunedin-ben, immáron huszonnegyedik alkalommal a Rhododendron fesztivált. A programok közt van virágkiállítás, álarcosbál a virágok témájára építve, kerti szobor galéria, és többféle sportesemény is.



Lipi, ha időd engedi, kérlek fotózz sok szép Rhododendron virágzást, és a képeket töltsd fel mindenki örömére! Köszi.

Már-majdnem-kiwi-blogger csúcs

A hétvégén találkoztunk Immacolataékkal, jól. Már egy ideje kergetőztünk a kibertérben, így épp ideje volt személyesen is megismerni egymást.

A "vadidegenekkel" való, interneten keresztül egyeztetett találkozásoknak két kimenetele lehet: az egyik, hogy kiderül, hogy az illető egy pszichopata, a másik, hogy az illető jó arc. Nos, szerencsénkre az első változatnak a gyanúja sem alapozódott meg, így végül jó arcokkal beszélgethettünk kellemes környezetben. A csevely közben persze az is kiderült, hogy a lányok gyerekkorukban kereken egy utcányira laktak egymástól, így akár még ismerhették is egymást. Mert ez egy olyan világ, ahol mindenki ismer mindenkit, csak még nem tud róla. Akiket pedig senki sem ismer, azokat a pszichopaták eszik meg reggelire, úgyhogy tessék ismerkedni.

Aztán jól megbeszéltük, hogy ki mit is csinál pontosan, és mik a konkrétabb tervei. Mert ezeket a dolgokat, sok-sok információéhes érdeklődő bánatára, nem nagyon szeretjük kiteregetni a nagy nyilvánosságnak. Talán épp azért, mert fontos dolog az anonimitás, és ezzel a magánélet nyugalmának megőrzése. Aki ismer minket, az úgyis tudja archoz kötni azt, amit leírunk, a többiek pedig, hát érjék be a sok-sok nem megszemélyesített információval.

Immacolata célja a bloggolással egyébként nagyon nemes: azért írja le a leírtakat, hogy ezáltal másoknak segíthessen kicsit belelátni abba, hogy mivel jár egy ilyen uccuneki Új-Zéland kaland, egészen annak a kezdeteitől. Ezzel szemben én csak azért írok, mert unalmamban elkezdtem, aztán belejöttem, s kiderült, hogy ha komolytalan dolgokról van szó, akkor be sem áll a billentyűzetem.

Persze jól kitárgyaltuk a blogjaink nevét is. Immacolata esetében a "balratarts" ugyanis a balos közlekedésre, nem pedig politikai beállítottságra utal, amire reflexből gondolnánk. Az én esetemben pedig, így utólag, miután megtudtam, hogy a képernyő túloldalán pukikaki-nak becéznek, már lehet, hogy óvatosabban választanék, de mostmár nincs mit tenni, a Pukekó Kaka név kötelez :)

Összességében tehát jó társaságban, kellemesen múlattuk az időt, ami talán kicsit túl gyorsan is telt, úgyhogy részemről máskor is bátran fussunk össze. Beszélni mindig lesz miről.

Kiskörút

A minap Andi, aki Új-Zélandra készül nyaralni, kérdezte, hogy mi pontosan merre is jártunk Új-Zélandon, már csak a tervek összehasonlítása végett, nehogy kimaradjon valami fontos. Nos, van egy szomorú hírem: záros időbe nem fér bele minden, és valami fontos ki fog maradni.

Két nagy probléma van egy Új-Zélandi nyaralással. Az egyik, hogy Új-Zéland olyan messze van, hogy a nyaralásból egyből lejön négy nap az oda-vissza utazás miatt, és az érkezést követő néhány nap sem lesz teljes értékű a 10-12 órás jetlag miatt. A másik pedig az, hogy Új-Zéland telis-tele van csodálatos helyekkel, amelyekre egyenként napokat vagy akár heteket lehetne szánni, így néhány rövidke hétbe gyakorlatilag lehetetlen besüríteni mindent, ami azt eredményezi, hogy az ember úgy kénytelen megszervezni a nyaralását, hogy eleve lemond bizonyos helyek megtekintésétől.

A mi esetünkben, látatlanban arra támaszkodtunk, amiket számunkra hiteles, Új-Zélandot már megjárt emberek mondtak, és még így sem volt egyszerű a dolgunk. Sokat böngésztem a weben is információ végett, így találtam rá a Magicbus-ra is. Az oldalukon remekül lehet látni, hogy mennyi időbe is telik egy kisebb, nagyobb körút. Egy teljes hurok például 23 napnál kisebb idő alatt nem teljesíthető, és még akkor is csak egy nagy rohanás az egész.

Nekünk mindössze nettó két hetünk volt, amit beoszthattunk, így végül Auckland-ből egy egynapos utazást nyomtunk Hobbiton-ba és Waitomo-ba, két napot Auckland felfedezésére szántunk, egy nap Waiheke sziget is befigyelt, az idő többi részét pedig a Déli sziget csodáinak szenteltük, így repülővel Christchurch, onnan TranzAlpine vonattal Greymouth, majd Magicbus-szal a Franz Josef, Fox, Wanaka, Arrowtown, Queenstown, Te Anau, Milford Sound, Queenstown, Alexandra, Dunedin, Oamaru, Twizel, Tekapo tó, Christchurch útvonalat követtük, mindezt bő 7 nap alatt.

Mondanom sem kell, az, hogy minden nap máshol aludtunk, és csak kora délután érkeztünk a következő napi szálláshelyre, igencsak leszűkítette a lehetőségeinket, így egy-egy városra is alig jutott idő, nemhogy a környékükre. Az időjárás szeszélyei miatt, esőnap hiányában aztán voltak olyan helyek is, ahonnan csak az az emlék maradt, hogy ott köd van és esik az eső. És akkor még csak meg sem említettem azokat a mesés helyeket, amiken csak áthaladtunk, vagy még csak nem is érintettünk.

Mindez praktikusan azt jelenti, hogy az Új-Zélandra látogató hazánkfia vagy be kell érje egy "highlights" jellegű rohanással, vagy hosszabb időre rendezkedik be, hogy jusson ideje mindenre. Mert ha Új-Zéland varázsa egyszer megérintett, akkor már nincs visszaút...

Birkát nyelni, egészben

A Cute overload jóvoltából mostmár azt is tudhatjuk, hogy milyen érzés egy birkát egészben lenyelni.

Mackómentés Új-Zélandon

Új-Zéland nem épp a medvepopulációjáról híres, mégis, a napokban bekerült a hírekbe egy forgalmas hídon megmentett mackó.

Na jó, nem kell semmi nagy bundásra gondolni itt, mégis igazán rendes dolog, hogy egy kétéves kislány, Rosa Jonas balesetet szenvedett plüssmackója miatt az Aucklandi öbölhíd forgalmát egy időre elterelték a mentés helyszínén.

Amanada, a mackó, hm, véletlenül esett ki az autó ablakán, majd az anyuka minden igyekezete ellenére sem találtak rá maguk. Ekkor azonban az állandóan éber rendőrség munkatársai a család segítségére siettek, és legjobb emberüket küldték a keresésére.

A keresés végül sikerrel járt, így az ezidőalatt a rendőrörsön izguló család végre megnyugodhatott, amikor a fontos családtagjukat újra megláthatták. Amanda kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, csak egy rajta áthaladó kerék hagyott rajta fekete nyomot, amit sikerült eltávolítani.

Rosa végtelenül hálás volt a megmentőnek, akit - elmondása szerint - szintén nagy boldogsággal töltött el, hogy segíthetett a kicsi lánynak és mackójának.

No kérem szépen, az ilyen és hasonló történetek, elveszett mackókról, drámáról, bátor emberekről, és végül újra boldog arcokról, teszik széppé egy nagyváros mindennapjait.

Totara

Rég írtam már növényekről, úgyhogy most találomra választottam egy fafajtát, ami történetesen a tiszafa Új-Zélandi helyi változata lett. Habár leginkább faragni szokták, vannak neki az egészségre gyakorolt hatásai is. Lássuk a részleteket...

Növénytani neve: Podocarpus totara
Ismertebb nevei: Totara, Keskenylevelű Maori Kőtiszafa

Tulajdonságai (a wikipedia leírása alapján):
A Totara lassú növésű, 20-25 méteresre megnövő fafajta, amely a hosszú életéről, és törzsének nagy kerületéről híres. A bíbor, aranybarna árnyalatú kérge papírszerű lapokban válik le. Az éles, fakózöld, tűszerű, két centiméteres levelei kemények és bőrszerűek. Termése húsos, bogyószerű, éretten élénkpiros, erősen módosult toboz, amelyben egy-két mag található. A fa kemény és a rothadásnak nagyon ellenálló. Tartóssága miatt gyakran használták kerítésoszlopnak, parkettának és vasúti talpfának is. Mindemellett faraghatósága miatt is kedvelik, a Maori faragványok, és csónakok (waka) elsőszámú faanyaga volt.

Gyógyhatásai (a herbdatanz leírása alapján):
A kérgéből, bogyóiból készített kivonatot lázcsillapító, vérzéscsillapító, valamint baktérium- és gombaölő hatásai miatt alkalmazták. Külsőleg pedig ekcémára és vérrögökre használták. Egy meg nem erősített referencia szerint pedig a gondolatokat is tisztítja.

Fél dollár egy eltűnt papagájért?

Minap kicsit böngésztem Új-Zéland legnagyobb aukciós szájtjának, a trademe-nek a kínálatát. Arról már többen is írtak (például Pali és Csanád is), hogy ez a trademe dolog mennyire kitölti az Új-Zélandiak mindennapjait, de arra azért nem készültem fel, hogy az elveszett házikedvenceket is itt keresik, hirdetés formájában. Persze, jobban belegondolva, ennél jobb helyen nem is hirdethetnének, hiszen mindenki ezt böngészi, nem az újságok apróhirdetés rovatát.



De lássuk be, akkor is vicces, hogy licitálni lehet mondjuk eltűnt, ráadásul használt papagájokra is. Ez így, a szövegkörnyezetéből kiemelve már majdnem felér a híres Monty Python jelenet magasságába.

Csak nyugi

Csanád a tőle szokatlan egész hónapos csöndet követően először megmutatta Új-Zéland gyönyörű arcát, majd beszámolt arról, hogy a terrorizmus Új-Zélandon, eme békés szigeten is felütötte fejét, és bár tényleges cselekményig nem fajult, de beférkőzött az emberek tudatába.

A terrorizmus jelenségét a hatóságoknak valóban nem szabad szó nélkül hagyniuk, de szerintem nem nyerő ilyen nyugtalanító visszhangot sem keríteni neki, hiszen éppen ez az, amire a terrorizmus épít és amiből táplálkozik.

Sajnos úgy néz ki, hogy a létért való küzdelemben a félelem, a veszély felismerése evolúciós előnyt jelentett, olyannyira, hogy egy ijedt és egy nyugodt arc közül az előbbit, és jóval hamarabb ismerjük fel. De vajon tényleg akkora-e a veszély, mint ahogyan az látszik, vagy a hírek láttatni vélik velünk?

Én például egy kicsit sem ijedtem meg. Az is igaz, hogy nem rólam fogják mintázni az ijedős ember szobrát, mert ültem már teljes nyugalomban olyan repülőgépen, amelynek leszállás közben egy már kinézetre is gyanús utasa ismeretlen szándéktól vezérelve mindenáron be akart jutni a pilótafülkéjébe (ami végül a legénység három tagjának köszönhetően nem sikerült neki, így itt is elejét vették a dolognak). A legtöbb ember ugyanakkor csak a hírekből hall a terrorizmus réméről, mégis retteg tőle.

Az igazi veszély nem a terrorizmus közvetlen hatásában rejlik, hanem abban a nyugtalanságban és bizonytalanságban, amelyet az emberek elméjében elültet. A félelem pedig aztán hamar továbbterjed másokra is, és már meg is van a baj, hirtelen mindenhol rémeket kezdenek látni, és mindenre tüzet nyitnak, ami csak mozdulni látszik.

Elismerem, hogy felkavaró tud lenni az, amikor nyugodtnak vélt környezetünk hirtelen kiszámíthatatlanná látszik válni. De ez csak egy érzés, és ezzel az érzéssel meg kell tudnunk küzdeni. Sokkal több, nagyobb és valósabb veszély leselkedik az emberre a hétköznapi dolgokban, mégis valahogy ezek nem zavarnak minket. Miért hát a nagy riadalom akkor, amikor letartóztattak néhány zavarkelteni szándékozó tagot? Mert lehetnek még többen is? Autóbaleset is lesz még több, mégsem rettegünk autóba ülni. Mert a világ változni látszik? A világ mindig is változott, és eddig is alkalmazkodtunk hozzá.

Felmerül hát a kérdés, hogy mit lehet tenni akkor eme nyugtalanító félelem ellen? Sokmindent. Például meg lehet nyugodni, mondjuk töltsünk egy kis időt a természet lágy ölén, vagy épp barátaink társaságában. Vagy megtisztíthatjuk tudatunkat, mondjuk rendszeres meditáció segítségével. Vagy tegyünk bármi mást, lényeg, hogy azt az irracionális félelmet kiűzzük a fejünkből. Mert a félelem az igazi ellenség, nem az a maroknyi rendbontó.

A sövény

Új-Zéland vidéki tájain, az Angliából behozott kertkultúra és kültéri álattartás melléktermékeként, egy jellegzetes tereptárgy lett a sövény (angolul hedge).



A levegőből jól láthatóan parcellázza fel a tájat, az utak mentén haladva pedig hosszú szakaszokon biztosít monoton látnivalót, de a virágoskertekben sem ritka jelenség. A sövény egyfajta természetes kerítésként funkcionál, de célja sokféle lehet, az elkerítéstől a strukturáláson, takaráson, szélfogáson át a kertszépítésig sokmindenre alkalmas.

Bár első blikkre eszébe sem jutna róla az embernek, de bizony nem volt egyszerű dolga a korai telepeseknek a sövények honosításával. Az Angliában bevált sövény-növényeknek ugyanis az új környezettel gondjaik akadtak, a helyi növények közt pedig hosszasan kellett keresgélni a megfelelő jelöltek között. Az Új-Zélandi Királyi Társaság kiadványai közt bogarászva például találtam egy sövényekről szóló értekezést is, amelyből kiderül., hogy mennyi sok kritériumnak kell megfelelnie egy sövénynek. Sűrű, szívós, könnyen telepíthető, gyorsnövésű, tövises, kevés gondozást igénylő, a nyírást tűrő, nem felkopaszodó, nem gyúlékony, a rovaroknak ellenálló kell legyen, ráadásul a lovak, tehenek, birkák számára sem lehet ízletes csemege. És hogy-hogynem, valahogy nem akaródzott ezt a sok elvárást egyszerre teljesíteni egyetlen növénynek sem.

A sövények telepítése napjainkban nem olcsó mulatság, így előre kell gondolkodni azon, hogy milyen célra mely növények a legalkalmasabbak. Aki ezek után esetleg bele akarja vágni a fejszéjét a sövénytelepítésbe (na ez jó kis képzavar lett), vagy épp csak szeret szép növényeket nézegetni, annak ajánlom figyelmébe Paul Ashford kertészeti oldalát.

Pukekó, most plüss változatban

Ismét itt a vasárnapi érdektelenségek ideje. Ma egy helyes plüss Pukekóval ismerkedhetünk meg a shopenzed jóvoltából.



Lássuk be, igazi kedves kis kulcstartón függő társra lelhetünk benne, aki felvidítja szürke hétköznapjainkat.

Műhelytitkok

Többen érdeklődtetek már, hogy miként készül a blogom, honnan szerzem az információkat, és hogyan tudok ennyit írni, így gondoltam megosztok veletek egy pár műhelytitkot.

Mielőtt azt hinnétek, hogy minden nap szorgalmasan körmölök egy bejegyzést, ki kell ábrándítsalak benneteket. Nekem sincs végtelen mennyiségű szabadidőm és energiám, így a nagyobb bejegyzéseket leginkább nyugodtabb hétvégéken szoktam megalkotni. Persze olyan is volt már, hogy reggel felébredtem, és egy szusszra kiírtam magamból két bejegyzést is. Ezeket az elkészült darabkákat aztán feltöltöm piszkozat formában, és így reggelente már csak annyi dolgom van, hogy megjelentetem az aktuálisat. Az alkotói válságot elkerülendő volt már olyan is, hogy egy egész hétre való cikk várt megjelentetésre. Akadnak friss hírek is, amik aztán olyankor egy kicsit átrendezik a sort.

Fontos biztosítani, hogy mindig legyen téma, amiről írhatok amikor időm engedi, ezért van egy kicsi naplóm, ahova előre felírok minden bevillanó emléket, ötletet, szalagcímet, weboldalt, amiket érdekesnek tartok. Az emlékek természetesen még a nyaralásunkból jönnek, az ötletek lehetnek bármifélék, a szalagcímeket jellemzően a Stuff.co.nz-ről veszem, a weboldalakba pedig böngészés közben futok bele. Nagy segítségemre van a Google, ahol rendszeresen keresgélek mindenféle Új-Zélanddal kapcsolatos témára, leginkább informálódás végett.

Ha madarakról írok, akkor szinte mindig az NZBirds a forrás, ha valami más dolognak, vagy jelenségnek nézek utána, akkor pedig a Wikipedia szokott kisegíteni. A fordításaim szabatosságát aztán a Sztaki online szótára biztosítja.

A kevésbé informatív bejegyzések esetén a YouTube videói közül válogatok érdekesebbeket, vagy épp valamilyen képet kommentálok. Az Új-Zélandi szuvenirek széles palettája például bőségesen ellátja örökzöld tartalommal az érdektelenségek rovatot.

S amikor menthetetlenül kifogytam a témákból, és épp alkotói válságban szenvedek, akkor arról írok, hogy miről és hogyan szoktam írni. :)

Kea műsor

Az Animal Planet műsorán a napokban leadott "Kea - a legokosabb papagáj" kisfilm igazi csemegének számít.

A BBC-től már megszokhattuk a színvonalas kivitelt, most sem kellett csalódnunk. David Attenborough tolmácsolásában egy unalmasan kinéző, mozdulatlan szikla is érdekesnek hat, a Kea viszont már alapból is egy izgalmas élőlény. Új-Zéland gyönyörű tájai, a Déli Alpok pedig pont megfelelő háttérképet biztosítanak e csodálatos madár bemutatására.

A fél órás kisfilm minden pillanata megérte: ámulatból nevetésbe, nevetésből pedig újra ámulatba ejtett, miközben bemutatta a madár hihetetlen képességeit és szórakoztató szokásait. Mindemellett a történet teljességére is kitért, ahogyan a Kea kiváncsiságának bosszantó aspektusait, e madár és az ember nem mindig felhőtlen kapcsolatát mutatta be, ugyanakkor a történet egészében mindezt sikerült feloldani a megfelelő hozzáállás, a "Kea-biztos" megoldások bemutatásával is.

A film nem kevés értékes ismerettel, gondolattal, és sok-sok szép Kea madárral gazdagított minket, így csak ajánlani tudom mindenkinek megtekintésre!

Mentsd meg a delfineket...

Ez a hét mostmár menthetetlenül letargikusra sikerült az elmúlt két nap bejegyzéseivel, így már senkit sem fog váratlanul érinteni a mai adag. Remélem azért még visszajöttök olvasni, ígérem vidámabb dolgokról is fogok még írni...

Most viszont a tengeri emlősöket fogjuk boncolni. Na jó, nem mindet, csak a Northland-i Waipu beach-en napokban partra vetődött bálnatetemet. Sőt, azt is inkább meghagyjuk a hatóságoknak. Így kicsit belegondolva azért nem lehet egyszerű feladat egy több tíz tonnás egyed földi maradványait eltakarítani a partról, mielőtt magától hullana szét... de ennyi talán elég is a pórul járt bálnáról, aki nyugodjék békében.

Vannak viszont még nagyon is élő, mégis, a kihalás szélén vergődő delfinfajok Új-Zéland tengereiben. Két faj, a Maui és a Hector delfin csak errefele él, sajnos egyre csökkenő egyedszámban. Eme kis termetű delfinfajok kifejlett példányainak mindössze 1,4 méteres a testhossza. A Maui delfinek a Hector delfinek alfaját képezik, ez utóbbiaknak kb. 7000, míg az előbbieknek mindössze 111 példányuk maradt fenn, ezzel lassan elérik azt a kritikus számot, amely alatt gyakorlatilag kihaltnak tekinthető a faj, mivel alacsony utódnemzési arányuk miatt a populációjuk gyors ütemben összeomlana.

Legnagyobb ellenségük a halászháló, amely évente hozzávetőleg100 példány haláláért felelős. A WWF petíciója ezen hálók használatának teljes tiltását szorgalmazza a delfinek által látogatott vizeken.

A Hector delfinekkel amúgy testközelből is lehet barátozni, kint a nyílt vizen. Csak remélhetjük, hogy ez az élmény még sokaknak megadatik a jövőben is, mert ha most a halászhálók győznek, akkor a delfinek helyett hamarosan már csak a "Viszlát, és kösz a halakat" üzenet marad.